RÍMFLUENZA – Személyre szabott versek

RÍMFLUENZA – Személyre szabott versek

Verset először középiskolás koromban írtam. Az irodalom tanárom: dr. Faragóné Béres Edit adta fel házi feladatként, hogy faragjunk rímet a hóesésről. Onnan nem volt megállás, egy komplett kis kapcsos füzetet írtam tele az iskola végére. Aztán jött a munka, a nagy betűs ÉLET, mely olykor bizony elég nagy akadályokat gördített elém, sem időm, sem pedig energiám nem volt írni, s közel 10-11 évig nem is foglalkoztam vele. Az íráshoz szükséges egyfajta nyugalom, harmónia, melyet a férjem teremtett meg az életemben 2014-ben. A visszatérés apropója 2017 áprilisában jött el, mikor a Milka oldalán volt egy játék. Azt kellett megfogalmazni, mit jelent számomra a gyengédség. Ezt ugyan még nem akrosztichonként, de valamiért azonnal egy versben fogalmaztam meg, mellyel szerencsére sikerült elnyerni a Milka csapat tetszését. Akkor jött az ötlet, hogy ha Nekik ekkora boldogságot tudtam okozni soraimmal, talán más is örülne azoknak. Ebben az időszakban már kerestem az utam…

Aztán megpillantottam a Pici Piac oldalát, mely szerelem lett első látásra. Csodálatos kis közösség, egyből elrabolták a szívem a fantasztikus alkotók. Az első verseim zömében Róluk születtek, s a visszajelzésekből ismét azt tapasztaltam, hogy azokkal boldoggá tudom tenni az embereket, örömet tudok szerezni másoknak. Rengeteg imádnivaló, csodálatos embert ismertem meg az oldalról, kikre egytől-egyig felnézek. Nagyon tisztelem a kézműveseket, akiknek a munkáikon kívül az utuk az, ami leginkább érdekes számomra. Sokan nem olvasnak utána egy-egy emberkének, csak azt látják hogy hű! Milyen csúcsszuper uzsonnástasakot készít! Minden alkotás mögött egy fantasztikus ember áll, aki megvalósította az álmát. Egy verset viszont elolvasnak, pláne ha képként jelenik meg.

Sokszor rímekbe foglaltam például egy-egy cég Általános Szerződési Feltételeit, vállalatok, márkák történeteit, melyeknek szintén nagy sikerük volt. Idővel egyre több vers született, a tulajdonosaik többször fel is használták, megjelentették azokat az oldalaikon, a kampányaikba is beleillesztették, sőt, az egyik versem által a Nesquik tiszteletbeli tagjává fogadtak. Ez elképesztően inspirált.

2018 március 13.-án létrehoztam a Facebookon egy oldalt, a Pici Piacosok versei alapján a Pici Verseket, de már akkor tudtam, ez a név nem az igazi. Egyfolytában törtem a fejem, s addig nem is posztoltam, sőt, csak a férjem tudott létezéséről. Egyik nap tele volt a TV, hogy milyen gyorsan terjed az influenza. Így született a RÍMfluenza! 😀 Ekkorra már sikerült beszereznem életem legelső laptopját, melyet hatalmas becsben tartok, általa tudom a verseket képekké varázsolni.

Mai napig igyekszem a cégeket, alkotókat összegyűjteni, s meglepni Őket, picit visszajuttatni számukra abból a hatalmas szeretetből, mellyel nap mint nap alkotnak, értéket teremtenek. A paletta rendkívül széles, nincs meghatározva hogy kimondottan csak egy témakörben írok, ugyanúgy megmozgatja a fantáziám egy autógyár, egy babakészítő, mint egy cukrászda, vagy épp egy ruhamárka. Határ a csillagos ég! Többször előfordult, hogy egy-egy alkotó már feladni készült az egészet, egyszerűen nem kapott megfelelő visszajelzést, löketet a folytatáshoz. Megpillantottam az egyik csoportban az erről szóló posztját, s írtam Róla egy verset, mely akkor erőt adott Neki, hogy a mai napig folytatja az álmai megvalósítását. Ezek a pillanatok, élmények leírhatatlan boldogsággal töltenek el. Szó szerint megfertőződtem 😀.

Egy idő után elkezdtek megtalálni, sőt, megkeresni az emberek. Rendelésre is írok verset, mely minden esetben egy hatalmas bizalmon alapuló, fantasztikus kihívás. Általában ajándékként kérik őket, szerencsére eddig minden esetben nagyon megható pillanatokat eredményeztek. Szinte mindegyik vers könnyeket csalt a szemekbe, melynél nincs nagyobb, csodálatosabb visszajelzés. Ilyenkor mindig kérek egy információs üzenetet, melyben bemutatják az ajándékozottat, majd válaszolnak néhány kérdésemre. A megrendelők minden alkalommal beengednek az életükbe, olykor a legfájóbb emlékeiket, vagy épp a legnagyobb örömüket osztják meg velem, mely óriási megtiszteltetés. Ezeket a verseket épp a személyességük miatt soha nem töltöm fel az oldalaimra.

Az alkotóról, cégekről készült versek írása során minden alkalommal próbálok a lehető legalaposabban informálódni. Ilyenkor minden bemutatkozást, interjút, posztot átnézek, elolvasok, s ezek alapján hiteles dolgokkal töltöm meg a sorokat. Igyekszem mindegyikbe beleírni az ötlettől a megvalósításig, a fogadtatástól a termékpalettáig mindent. Egyfajta kis bemutatást eszközölve, ezáltal az olvasók alaposan megismerhetik Őket. Tulajdonképpen minden vers egy kis önéletrajz. Ugyanakkor olykor a születésnapos cégeket, márkákat is szeretem meglepni, rendszerint sikerül meghatni a képviselőket, akik a mai napig nagy becsben tartják a versük. Amikor néhány hónap elteltével küldenek egy üzenetet, hogy az írásom azóta is irodájuk falán díszeleg… Az elképesztő boldogság számomra.

A RÍMfluenzán az utóbbi napokban lett úrrá a Karácsonyi láz első fuvallata, egyre többen kérnek egyedi verrset szeretteikről, szeretteiknek. Ezek a megrendelések számomra még mindig picit mesébeillőek, hisz a lelkem egy darabja ott lesz Velük a legszebb ünnepünkön a fa alatt.

LAMI – Karácsonyi képeslap készítő csomag

LAMI – Karácsonyi képeslap készítő csomag

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit.

Karácsonyi képeslap készítő csomag

Ebben a csomagban minden benne van, amivel örömet szerezhetsz szeretteidnek a karácsonyi ünnepekre:)

Végre visszatért a képeslap küldés hagyománya, és itt most mindent megtalálsz hozzá, hogy magad által készített meglepetések kerüljenek a postaládákba:)

 

  • 4 féle egyedi tervezésű stencil.
  • 5 féle White Nights akvarell festék.
  • 1 akvarelltömb.
  • 1 ecset.