Karácsonyfák az elmúlt 100 évben

Nézd meg diavetítésünket, ahol az 1910-es évektől láthatod a karácsonyfák evolúcióját.

Diavetítés indítása

Az örökzöld fenyőket hosszú ideje díszitik fel elődeink. Valójában már az ókori rómaiak és egyiptomiak is megtették ezt, örökzöld fáikat dekorálták az évszakok ünneplésére. A történészek szerint a ma ismert formában a 16. századi Németországban készítettek először karácsonyfát.  A korabeli keresztények helyeztek égő gyertyákat, csillogó díszeket a fára. Kíváncsi vagy a folytatásra?

1910-es évek

Az 1900-as évek elején még igazán hasonlítottak viktoriánus eredetükhöz. Valódi gyertyák égtek a fenyőágakon, mint ezen a képen, mely 1919-ben készült. 

1920-as évek

Az 1850-es évektől díszítettek fel fákat különböző díszekkel. A 20-as évekig szalagokkal, szatén gömbökkel, strucc tollakkal voltak a fák dekorálva. Az első alkalom volt azonban 1920-ban, amikor üvegdíszeket tettek a fára, Frank Woolworth nevű férfi találta ezt ki, az amerikai Pennsylvaniában kezdte el gyártani a díszeket. 

1930-as évek

A nagy gazdasági világválság idején az emberek karácsonykor olyan díszeket aggattak a fára, ami a jólétre emlékeztette őket. pattogatott kukoricafűzér, áfonyafűzér került az ágakra. 1931-ben került először felállításra a New York-i Rockefeller Center fája a plázában.

1940-es évek

Az európai kontinensen a háború alatt igen kevés helyen tudtak fenyőfát állítani, Amerikában is kicsit átalakult a dekorációk anyaga, hiszen az eddig fémből készült, a díszek felfüggesztéséhez használt sapkát zsinegre, kartonra cserélték, mert a gyárakban a háborús gyártásra álltak át. 

1950-es évek

A modern kor modern dekorációt is hozott. Egyre több műanyag alapanyagú dísz került a fára. Világító figurák, cukorkák, a nagyáruházak dekorációja ihlette kis vasútmodellel a fa tövében.

1960-as évek

A műanyagok harangok, az ál fenyőtobozok, az ágak végéről lelógó vízesés hatású fényes lamék és a műfák időszaka. Népszerű volt a fehér műfenyő feldíszítése a hatvanas évek karácsonyán.

1970-es évek

Visszatérnek a természetes fákhoz, karácsonykor ismét igazi fenyőket díszítenek. Előtérbe kerülnek a kézműves díszek, a kerámiából készült falvak. Vörös és arany színvilágú díszekkel dekorálták a fákat.